empty helper element to center layout

Ágazati szülői értekezleteket szervez a kamara

A Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK) tavaly tartott először ágazati szülői értekezleteket, a népszerűsége miatt idénre viszont rendszeressé vált a kezdeményezés.

A szülői értekezletek célja, hogy a tanulók, a pedagógusok és a szülők szélesebb rálátást nyerjenek a szakképzés egészére és a különböző szakmákra.

A rendezvényeken az egyes szakmák képviselői közvetlenül mutatják be életútjukat, saját tapasztalataikat, az adott ágazatban rejlő lehetőségeket és kihívásokat. A résztvevők ezáltal az egyes ágazatok képviselőitől első készből kaphatnak információt, kérdéseiket közvetlenül nekik tehetik fel. Az eseményeknek a CSMKIK szegedi székháza ad otthont, a téma hasznosságát és szükségességét mutatja az a tény, hogy az iskolák falain kívül is magas a résztvevők száma, nem csak a szülők, hanem a diákok körében is. A rendezvényt követően gyakran a kamara cég- és üzemlátogatásokat is szervez a bemutatásra kerülő ágazatokban, gyakorlatban is szemléltetve az elméletben elhangzottakat. 

Korábban bemutatták már a gépészet, elektronika és elektrotechnika, illetve a turizmus-vendéglátás ágazatokat, legutóbb pedig a legnépszerűbb ágazat, az informatika iránt érdeklődőket várták a szervezők. 

 

Az informatika ágazat általánosságban

Az informatika ágazatban tanulható négy szakma bemutatása során a résztvevők megtudhatták, melyik végzettséggel milyen munkát lehet végezni, illetve azt is, hogy mennyire gyors és garantált az elhelyezkedés ezen a területen. 

Amikor általánosságban informatikáról beszélünk, akkor a hétköznapi ember nagy valószínűséggel a rendszergazdákra gondol, mivel a legtöbben ezzel a szakmával találkoznak munkavállalóként. Az üzemeltetési terület azonban az informatikának csak kis szeletét foglalja magában.

Az ágazaton belül tanulható szakmák technikusi képzésben: 

  • Infokommunikációs hálózatépítő és -üzemeltető technikus
  • Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus
  • Szoftverfejlesztő és -tesztelő
  • Távközlési technikus

 

Milyen előnyöket tartogat az informatika pálya? 

A kamara rendezvényén négy sikeres szakember mesélt életútjáról és az ágazatban rejlő karrier lehetőségekről. Az előadók között volt egyetemi docens, ügyvezető igazgató, menedzser és vezető rendszermérnök is.

Az előadók hangsúlyozták, hogy az informatika ágazatban tanulható szakmákkal gyakorlatilag azonnal el lehet helyezkedni, ráadásul van köztük több olyan foglalkozás, amelyben már a kezdő fizetés bruttó 500 ezer forint is lehet.

A szakma nemzetközi és hazai szinten is nagymértékű munkaerőhiányt és minőségi problémákat jelez a munkaerőpiacon. Magyarországon jelenleg 44 ezer szakember hiányzik az ágazatban. 

Előnye még, hogy viszonylag könnyen lehet vállalkozást indítani, hiszen elegendő hozzá egy eszköz és egy jó ötlet. A területen belül váltani sem nehéz. 

 

Kinek való ez a szakma?

Az előadók kifejtették, milyen típusú fiatalokat vár az informatikus pálya. A hallgatóság számára meglepetést okozott, hogy mennyire fontos a kreativitás, a kommunikáció és a problémamegoldó képesség ezen a területen. Egyáltalán nem magányos foglalkozás, hanem csapatmunka, ezért szükséges a kommunikáció, továbbá alkotómunkára és jó ötletekre is szükség van. Mindig jön új kihívás, megoldásra váró probléma, tehát egy életen át tartó tanulást jelent, emellett elengedhetetlen az angol nyelvtudás is. 

 

A lányokat is szeretettel várja az ágazat!

Óriási szükség van arra, hogy a nők számára az IT-karrier egy vonzó alternatíva legyen, hiszen a nők más szemszögből látják a problémákat, új perspektívát és hozzáállást visznek az IT-szakmába. Jellemzően könnyebben megtalálják a közös hangot másokkal, ezért IT projektmenedzserként sok nő segít rátalálni, majd közvetíteni a legjobb megoldásokat az ügyfelek és a fejlesztők között. Nem csak projektmenedzserként, hanem kreatív területen, designerként is sok a sikeres női munkavállaló. 

A nők számára különösen ideális lehet ez a terület, mivel az informatikus pálya nagy rugalmasságot nyújt a hétköznapokban. A munka és a magánélet közötti egyensúlyt könnyebb megtartani. Nincsenek kizárólag egy helyhez kötve, család és kisgyermek mellett akár home office-ban is dolgozhatnak. Ráadásul egy olyan szakma kerül a kezükbe, amellyel versenyképes fizetésben részesülnek.  

 

Tudtad ezt a tényt? 

A programozást egy nő találta fel, Augusta Ada King, Lovelace grófnője, angol matematikus és írónő, aki főként arról volt ismert, hogy leírást készített a Charles Babbage által tervezett első mechanikai számítógéphez, az analitikai számolóműhöz.

Munkája a ma ismert programozás alapját képezi.

Vannak dolgok, amikről sokan automatikusan azt gondolják, hogy inkább a férfiak vagy a nők területe – pedig ez a történelmi példa is igazolja, hogy ez tévhit. 

 

Kis útravaló

A legtöbb informatikus számára ez a munka szinte hobbi, amivel gyakran még a szabadidejüket is eltöltik. 

„Válassz olyan szakmát, amit szeretsz, és akkor soha az életben nem kell dolgoznod.” Confucius (551–479 Kr.e.), kínai filozófus

 

Szerző: dr Zádoriné Mező Éva

Képillusztráció: Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 

ReferNet logo monokróm
ReferNet logo kis verzióCEDEFOP logo
  • Közérdekű adatok
  • Impresszum
  • Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató
  • Cookie tájékoztató
  • Projekt alapadatok
  • Akadálymentesítési nyilatkozat

Minden jog fenntartva © 2020 ReferNet Magyarország