empty helper element to center layout

Díjazták a magyar szakképzést

Példaértékű szakképzési projekteket tüntetett ki a DUIHK

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) március 11-én immáron nyolcadik alkalommal Szakképzési Díjjal méltatott a hazai szakképzésben megvalósított kezdeményezéseket. A járványhelyzet miatt a szervezők az eseményt hibrid formában tartották meg.

Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára beszédében hangsúlyozta: „A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Szakképzési Díj pályázata évről-évre kitűnő lehetőséget ad a vállalkozások, szakképzési intézmények, civil és társadalmi szervezetek számára, hogy megmérettethessék magukat a szakképzés területén. Az új szakképzési törvény kiemelten fontosnak tartja a keresletvezérelt, innovatív és gyakorlatorientált szakképzést. A benyújtott pályázatok követendően alkalmazták és azonosultak ezekkel a szemléletekkel.” – emelte ki a helyettes államtitkár.  

Sávos András, a Kamara elnöke, köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara több okból is kiemelt jelentőséget tulajdonít a szakképzés folyamatos korszerűsítésének. „A vállalatok számára a jól képzett munkaerő biztosíthatja az innováció, a minőség, a hatékonyság és végül a versenyképesség erősítését, legyen szó tíz fős kisvállalatról, vagy nemzetközi vállalatcsoportról” - mondta. Éppen a kis- és középvállalati szektor nélkülözhetetlen szereplője a fiatalok szakmai képzésének. Másrészt Sávos szerint a fiatalok számára is egyfajta versenyképességi tényező a magasszintű szakképzés, mert jelentősen javítja a sikeres munkaerőpiaci elhelyezkedés esélyeit. Az elnök kijelentette, hogy a Kamarához érkező megkeresésekből is kiderül, hogy a beruházási döntésekben ma egyre nagyobb szerepet játszik a szakképzett munkaerő rendelkezésre állása és a szakképzési rendszer minősége.

Az online-díjhirdetésen Kásler Péter, a DUIHK szakképzésért felelős alelnöke rámutatott, hogy a Díj előkelő helyet foglal el a Kamara a szakképzéssel kapcsolatos széleskörű tevékenységében. A DUIHK már 1993. évi alapításakor az egyik fő feladatként rögzítették az Alapszabályban a szakképzés és a szakmai továbbképzés fejlesztését. Ennek során egyértelműen a németországi duális szakképzés modelljét kívánták követni. Így pl. lehetősége van a Kamarának a német szakmai és vizsgáztatási követelményeknek is megfelelő képzéseket és vizsgákat szervezni, műszaki és kereskedelmi szakmákban egyaránt. Kásler emlékeztetett arra, hogy a DUIHK 2018. szeptembere óta tagja a Szakképzési Innovációs Tanácsnak, amely kidolgozta a Szakképzés 4.0 Stratégiát és a jelenleg érvényben lévő új szakképzési törvényt. Utóbbiról azt mondta, hogy a 2020. januárjában életbe lépett törvény a szakképzés teljes megújítását indította el, amelyben modern együttműködési formákban, megújult szakmajegyzék, valamint újonnan megírt képzési és kimeneti követelmények alapján kezdődhetett meg az ágazatai alapoktatás. Kásler szerint jelenleg a mindenki számára még kihívást jelentő új rendszer egyes folyamatai egy igen nehéz helyzetben kell, hogy vizsgázzanak. „Ugyanakkor a járvány okozta veszélyhelyzet felgyorsította a digitalizációra való áttérést a szakképzésben is, és számos kezdeményezést és jó megoldást találtunk az idei pályázatok között” – mondta az alelnök.

2021. március 11-én hirdették ki a DUIHK 2021. évi Szakképzési Díjának győzteseit. A három díj-kategóriában egy héttagú szakértői zsűri döntése alapján a következő szervezetek nyerték el a kitüntetést:

– Motiváció kategóriában:  

a Miskolci Szakképzési Centrum  

a „Célpontban a KARRIERTERVEZÉS- Pályaorientáció újratöltve“ c. projektért.

– Kooperáció kategóriában:  

a Tesco Akadémia Kft.  

a „Zsebedben a tudás!  Tanulj velünk szakmát bárhol, bármikor, ahogy Te szeretnéd.“  c. projektért

– Innováció kategóriában:  

az Audi Hungaria Zrt.  

a „Komplex pályaorientációs rendezvénysorozat, avagy élményszerű szakmabemutatók a pandémia idején” c. projektért.

 

A szakmai zsűri döntése alapján Különdíjban részesült:  

a Tatabányai Szakképzési Centrum Bánki Donát - Péch Antal Technikum  

az „Okos oktatóház építése, MARKERSPACE alkotótér létrehozása” c. projektért.

A Díjra bárki pályázhatott, aki aktívan tevékenykedik a hazai szakképzésben, legyen az vállalat, iskola, kamara vagy akár egyéni vállalkozó – független attól, hogy a DUIHK tagja-e a pályázó.

A Szakképzési Díjat a DUIHK 2013-ban alapította. Célja, hogy a versenyen való részvétel valamint a benyújtott pályázatok népszerűsítése révén emelje a gyakorlatorientált, korszerű ismereteket nyújtó szakképzés társadalmi megbecsülését és szakmai színvonalát Magyarországon. A Szakképzési Díj fővédnöke Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter. A Szakképzési Díj szakmai támogatói a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Német Ipari és Kereskedelmi Kamarák Szövetsége.  

Tények és számok a 2021. évi Szakképzési Díjról

Pályázati idő:  

- 2020. szeptember 30. – 2020. december 15.

Beérkezett pályázatok száma: 25

Pályázók  

- 15 szakképző intézmény,  

-6 vállalat/vállalkozó,  

- 4 kereskedelmi és iparkamara, más szervezet

A Bíráló Bizottság tagjai (abc-sorrendben):  

- Bihall Tamás, oktatási és képzési alelnök, MKIK, Budapest, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke  

- Borosné Huber Mária, ügyvezető, Német-Magyar Tudásközpont Kft., Budapest

- Francz Magdolna, projektvezető, szerkesztő, Raabe Klett Oktatási Tanácsadó és Kiadó Kft., Budapest

- Kocsi Tamás, igazgató, Váci SzC Madách Imre Technikum és Szakképző Iskola, Gödöllő

- Kocsis Zoltán, vezető Szak- és Továbbképzés, Gyártástechnológia, Automatizálástechnika, Audi Hungaria Zrt., Győr

- Márton Katalin, HR és CSR igazgató, Praktiker Építési és Barkácspiacok Magyarország Kft., Budapest

- Pölöskei Gáborné, szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Budapest  

A Díj kategóriái:

- Motiváció: E kategóriában azon kezdeményezések kaphatnak díjat, melyek a szakképzés társadalmi elismerésének növelését mozdítják elő, kiemelve e képzési forma hosszú távú előnyeit mind a tanulók, mind a vállalatok, illetve a társadalom szempontjából.

- Kooperáció: E kategóriában azon projektek kerülnek megmérettetésre, melyek keretében a szakképzés különböző szereplői példaértékű együttműködést alakítanak ki, javítva ezzel a képzés minőségét és hatékonyságát.

- Innováció: E kategóriában azon kezdeményezések és megoldások versenyezhetnek, melyek új módszerekkel, eljárásokkal és eszközökkel gazdagítják a szakképzést, hozzájárulva a képzési eredmények javításához.

További információk a Szakképzési Díjról, a jelölt projektekről és a nyertesekről:  http://szakkepzesidij.hu/

Az anyag német nyelvű változata itt érhető el.

 

Hírforrás: DUIHK/IKK

Képillusztráció: DUIHK

ReferNet logo monokróm
ReferNet logo kis verzióCEDEFOP logo
  • Közérdekű adatok
  • Impresszum
  • Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató
  • Cookie tájékoztató
  • Projekt alapadatok
  • Akadálymentesítési nyilatkozat

Minden jog fenntartva © 2020 ReferNet Magyarország